azok a fránya tulajdonnevek

Azt megtanultam már, hogy minél rövidebb egy betegség neve, annál komolyabb a helyzet. A mindenféle összevonásoktól, meg betűszóktól már egyenesen rettegek - így volt ez Léna szívbetegségénél is, mikor Mannánál felmerült az asztma, egyenesen megkönnyebbültem. Így sem rózsás a helyzet, de sokkal jobb mint az előbb emlegetett VSD.

Málnám három betűjét nem is igazán tudom hova tenni. Mert az a három olyan mindent takaró - semmit mondó, nemes egyszerűséggel úgy tudnám előadni a jelentését, hogy nála ez egy sajátos gondolkodásmódot takar. Megpróbálhatnám lebutítani, vagy területenként kiemelni, hol - mivel akad problémája, de annyira sokrétű, annyira mindenből egy pici, hogy tényleg nem tudom jobban összefoglalni, mint hogy SNI.

Az első osztály vége felé jöttek az életünkbe a nagybetűk. Málna gyönyörűen ír (matekból meg pláne nagyon ügyes), olvas, szótagol, megmondja, hol hallja a kiemelt hangot... de a helyesírása borzasztó. Már most. Mi lesz később?! És persze mondhatjátok, hogy egy magyar szakos anyuka mellett azért nem akkora probléma, majd kikupálom, de tulajdonképpen az. Mert az ő esetében sokkal inkább anyaként mintsem tanárként kell gondolkodnom.

Viki néni diktál, ő meg össze-vissza. Kisbetű - nagybetű - nagybetű a szó közepén (időnként), a legnagyobb problémát a tulajdonnevek okozták. Mert hát ő nem tudja, hogy az tulajdonnév. Mert hát ő mindennek jelentést keres. Annak meg nem volt. Nem tudta, hogy mi az a teszem azt Marcell. Hallja, ismétli magában a szót, betűzi (persze a többiek is betűzik és ezzel őt összezavarják), de ha nem ismeri a jelentését, teljes a kétségbeesés.

Rövidre zártam a dolgot (hosszas tanakodás után): ha nem tudod, hogy mit jelent, írd nagy betűvel! És még mindig nem egészen világos számára ez a tulajdonnevesdi, de az utolsó két diktálása hibátlan lett. Egyelőre ez is jó (fél) megoldás.

Miből van egy négygyerekes nagycsaládban sok? Koszos ruhából meg szemétből mindenképpen. Na de most komolyan, kéthetente ürítik a sárga kukát, de mi már keddre teleisszuk petpalackokkal, meg -pakoljuk dobozokkal, meg kinőtt ruhákkal. No, de közben jó sok van szeretetből, összebújásból, 'úgy szeretlek'ből, esti együtt-tévézésből. Jó ez így. Nagyon.

Közben Léna időnként kibírhatatlan - éppen zsörtölődős korszakát éli - konkrétan mindenen - bármin, és folyamatosan mondja. Hisztizik, nyüglődik, panaszkodik.....engem meg lassan a szívroham kerülget. Az egyszem cicás pólóját akarná hordani minden nap, mindenhova, és rettentő mód kibukik, hogy minek kell azt folyton mosni. Ajánlgattam neki a nyuszisat, pillangósat, csillagosat.... áááááááá.. olaj a tűzre. Aztán másik alapvető problémánk, hogy miért nem autóval mentem értük a bölcsibe - talán mert 200méterre lakunk, ezt azért még egy hangya is lesétálná gond nélkül. Aztán jön a ki mit akar nézni a tévében, és ő ordít, hogy csak a mi tévénken jó a Mia, a gyerekszobában nem. És nekem égnek állna a hajam, ha nem lenne kontyba fogva.
Nem tudom, hova tenni ezt a gyereket, mert a következő percben meg ő is nevet a saját hülyeségén, én meg tutira veszem, hogy csak engem akart szívatni.
Jut eszembe, akarjátok látni a lányaimat? Úgy megnőttek....

a nagyokról kicsit korábbi, a kicsik egészen friss - és éppen büntetésben vannak. Gondoltátok volna?
Már Manna is jár úszni, menni akart, hagy menjen-alapon. És egészen ügyes. Persze minden lében két kanál, de szerencsére Dani bácsi rettentő türelmes, és végighallgatja Manna itt a vége fuss el véle történeteit....
Nemsokára itt az első évzárónk -- úgy mondja a verset, hogy csak na. Tele torokból, ahogy egy majdnem négyévesnek illik.
Azt hiszem Málni bizonyítványával is elégedettek lehetünk. Időnként megpróbál csalni a leckével, mikor már unja a dolgot, nemes egyszerűséggel átugrik néhány sort az olvasmányban, mert hát minek is kell azt háromszor! végigolvasni....de annyira ügyes, kitartó és lelkes. Két nagyon jófej  tanárunkat sajnos elveszítjük jövőre, állítólag az újakkal is elégedettek lehetünk majd.. remélem..
és ki ne hagyjam Borkámat! egy angyal az a gyerek. Bemászik az öledbe, szopogatja a két ujját, hozzádbújik, és minden olyan tökéletes... Nem problémázik, nem nyüszög, csak téged akar. Meg három croissant-t, ez a heti rekordja egyhuzamban. Szóval igen, egy négygyermekes nagycsaládban jó, ha pénzből (meg ennivalóból) is sok van.

Ej, szalad az idő, én meg megint lemaradok.... Nem is tudom, baj ez?! Minden nap tudnék mesélni, de újra és újra előjön a meddig és miről szabad. Hol az a határ, amíg beengedhetsz idegeneket az életebe? Hol az, ameddig őket érdekli az én életem? És meddig idegenek egyáltalán? HM... 

Mostanában nem lehetek túl szórakoztató, mert bizony elértük azt a pontot, hogy leginkább a gyerekeimről mesélnék. Nem, nem a munkámról (pedig az is van), nem receptekről (pedig a mai epres krémesnek is csak a nyoma van már a hűtőben), és nem a gazdaságról (mert az meg nincs).

Gondolkodtam, akartam volna megint tyúkocskákat, eperpalántákat, gyümölcsfákat.... Őszintén? Nincs rá időnk. Ezek nem egyszeri dolgok - hosszútávra szólnak, én pedig hosszútávon nem akarok energiát belefektetni. Itt van a négy gyerek. És lehet, hogy csak 4-5ezer a tyúkok elemózsiája egy hónapban, de azt is inkább rájuk költöm. Lehet, hogy lassan teremne a mi eprünk is, de már vagy hússzor kapálhattam volna, meg locsolhatnám, meg kergethetném le róla a szomszéd macskákat. És azt az időt is tőlük venném most el. A gyümölcsöst nem vetettem el - nagyon jó lenne - majd egyszer élvezni a gyümölcsét.

Most leginkább az irtás fázisában vagyunk: az udvarból száműzünk mindent, ami veszélyes, szúrós, nagy, átesős, útbanlevős. Most gyerekudvarra van szükségünk, és bár gyönyörű - még ilyeneket sosem láttam - virágaink vannak, az egész udvarunk leginkább egy elhanyagolt rétre hajaz, ahol aztán minden van minden hátán. Két trombita-bokrot mentettem meg csupán, és néhány hortenziát..... alig várom, hogy nyíljanak.

Megjöttek a festékeim, ami tök jó, csakhogy tekintve, hogy a gyermekeim is itthon tanyáznak, hát nem sokra megyek most velük. Pedig már kinéztem az új függönyöket is...és úgy várom, hogy azt mondhassam - és, hogy mindenki, aki beteszi a lábát azt érezze, hogy igen, ez otthonos....

Hatalmasat léptünk már most előre a volthoz képest, de még rengeteg van előttünk is.

Jut eszembe, kaptam egy új autót :) Na jó, muszáj is volt, mert hatunknak már nem volt kényelmes a jó öreg oroszlán,  de igazán jól esett ám Tőle, hogy megszerezte. Megszerettem. Pedig a másikat is megsirattam.

Málni nagyon ügyes a suliban, de legalább akkora kópé is. És amennyire önálló, pont annyira követ el időnként orbitális butaságokat. Kellek most neki, nagyon, mert rettentő lelkis csaj, nekem meg olyan jól esik, hogy megbeszél velem mindent, olyan dolgokat, amiket én soha nem tudtam az anyámmal. Jut eszembe, már nincs anyám. Nem, nem halt meg.... Ezt majd egyszer...máskor.

Manna lelki biztonságra vágyik, nem is tudom, miben nem biztos, vagy miért érzi magát így - talán csak a korral jár, de ingadozunk a hiszti, a nyűgösség meg a széltől is félünk között. Nehéz most vele, mert hol veszekedne, hol bújna, hol hazudik. Persze apró dolgok, de pontosan tudja, hogy tudom, és mégis.....

A törpék meg.... Egyem meg őket... Annyira nagyok lettek. A férfi eleinte még mondogatta, hogy de jó lenne lassan még egy, mert hát nem lesz itthon kicsi, aztán úgy belemerült ő is a bölcsis mindennapok csendjébe - rendjébe, hogy már fel sem hozza a témát. Amennyire nehéz volt őket elengedni, annyira vagyok biztos abban, hogy jó  döntés volt..

És akkor itt vagyok én - a magam 33 évével. Fiatalabb már nem leszek. Feltalálhatnák a hiper szuper zsírbontó kapszulákat, amivel secpec megszabadulhatnék minden feleslegtől - na jó, nem mindtől. Mondjuk egy tizenöttől.. És olyan jól esne megint sportolni is... asszem ez az, ami csak álom marad...